2. fejezet

CAMILLA

-Ne már Cam, mondd, hogy nem ezt tetted!- nevetett barátnőm, ahogy az ágyon fekve elmeséltem neki a vonatúton történt incidenst.

-De, megtettem, és jól is tettem. Most komolyan, kit érdekel, hogy van hangja és pofátlanul jóképű? Mert engem nem- fújtattam, és a párnámba nyomtam a fejem.

-Neked tetszik- kuncogott felettem Fina.

-Nem!-vágtam hozzá a párnám, amin csak még jobban nevetett, és látszik rajta, hogy nem hisz nekem.- Nem erről van szó.

-Te valamit eltitkolsz előlem- esett le neki.- Mi az? Cam! Mond el, különben nem állok jót magamért! És tudod, hogy úgyis megteszem!- erősködött.

-Tudni akarod?- könyököltem fel, és már tudta, hogy elmondom neki.- Ismerem őt. De ezek szerint ő nem ismert fel.

Leesett az álla. Nem is csodálkozom. Én is ezt tettem, mikor először pillantottam meg a vonaton, de próbáltam leplezni.

-De… hogyan? Hol? Mikor? És nekem mért nem meséltél róla?- kíváncsiskodott.

-Mert nem gondoltam, hogy megint találkozni fogunk. 14 évesen találkoztunk még Franciaországban, egy táborban. Egyfolytában aláztam, ő pedig mindig sírva fakadt. Vicces volt- nevettem fel, persze Fina rossz szemmel nézett rám.- Csodálkoztam is, hogy nem ismert fel.

-Gonosz vagy- jelentette ki, és ledőlt mellém.

A másnap reggelt egy kerti reggelivel kezdtünk.

-Klarissa, menta teát kértem, nem zöldet!- förmedtem rá a házvezetőnőnkre, aki lehetett már vagy 600 éves.

-Akkor mi is a mai teendő?- kérdezte Fina, miközben a kávéját itta.

-Le kell foglalnunk a bál helyszínét. A Double Palace-re gondoltam. Nagyon szép hely. És nagy a takarítóbrigád. Nem mintha ez az én gondom lenne- kacsintottam barátnőmre, mire csak a szemét forgatta.- El kell mennünk megrendelni a meghívókat. És még nem döntöttem el, mi legyen az idei téma. Te mit gondolsz?

-Legyen álarcos bál. Azt mindenki szereti- csillant fel a szeme barátnőmnek.

-Akkor legyen a meghívó egy vörös álarc. Majd azt kel viselniük. A megjelenés pedig legyen fekete. Csodás lesz- örvendeztem.

Miután reggeliztünk, elindultunk a Double Palace felé, hogy lefoglaljuk a helyet.

-…de ez nagyon fontos! A kislányom esküvője!- siránkozott az idős nő, ahogy kiterelték az iroda ajtajából. Megálltunk az ajtó mellett, és vártuk, hogy zöld utunk legyen befelé.

-Üdv, Kyle- köszöntem mosolyogva a tulajnak, miután sikerült kihessegetnie a nőt.

-Camilla és Fauna! A kedvenc ügyfeleim. Fáradjatok beljebb!- tessékelt be minket. Leültünk a kényelmes fehér bőrkanapéra a mahagóni íróasztal előtt, ami nagyon tetszett.

- Hölgyeim, miben segíthetek?- villantotta ki fehér fogait az éppen csak, hogy 30-as éveibe lépett tömör-izom igazgató.

-Szeretnénk kibérelni a Double-t péntek estére- kezdte Fina.

-Lányok-lányok, tudjátok, hogy ez a hej nagyon népszerű és sok a felkérésünk- rázta a fejét Kyle, mi pedig Finával felvontuk a szemöldökünket, és csábosan mosolyogni kezdtünk.- De a kedvenc vendégeimnek bármit! Mire van szükségük?

-Nos, egy álarcos bálra gondoltunk, szemeszterkezdés gyanánt. A fő színek a vörös, a fekete és az arany lesz, szóval lehetnének mindenhol bársonyfüggönyök, minden egyes kis részleten- hangsúlyoztam ki.

-Legyenek gyertyák mindenhol. Fehérek, feketék és vörösek. És ne legyenek virágok- folytatja Fina.

-Mindent elintézek, hölgyeim. Önök csak élvezzék ki az estét, és ne aggódjanak semmiért!- kedveskedett Kyle.

-Köszönjük- álltunk fel. Elköszöntünk, majd siettünk tovább.

Beültünk ebédelni egy salátabárba, ahol eldöntöttük, hogy először elmegyünk ruhát venni, utána pedig beszerezzük a meghívókat.

-Készen állsz?- szóltam át Finának, ő pedig egy gyors igennel válaszolt, majd pedig egyszerre léptünk ki a próbafülkéből.

Mikor megláttuk egymást, mindketten felsikkantottunk, majd karöltve ugrálni kezdtünk, mint az ovisok.

-Azt hiszem szerelmes vagyok- sóhajtott fel Fina, miközben játékosan megpörgettem.

-Én is- mosolyogtam, és képtelenek voltunk levenni a ruhát, csodáltuk magunkat a tükörben.

Mikor megnéztem az időt, már délután 4 óra volt.

-Fina, Fina, mennünk kell!- rángattam el a tükör elől.- Bezár a bazár, mire odaérünk.

-Milyen bazár?- értetlenkedik barátnőm, mire csak a szemem forgatom, és felkuncogok.

Szatyrokkal a kezünkben léptünk ki az üzletből. Megvoltak a ruhák, cipők, kiegészítők- már csak a meghívók és a saját maszkjaink hiányoztak.

Mikor beléptünk az üzletbe, egyből behúztam a nyakam, mert egy gyönyörű fehér galamb repült el előlem. A hely valóban úgy nézett ki, mint egy bazár, de a legjobb volt a városban, és mindennapos kinézete miatt kevesen jártak ide, mi pedig ki tudtuk használni az egyediségét.

-Rubert bácsi! Camilla vagyok!- kiáltottam, hogy megtaláljam az öreg bácsit, aki olyan nekem, mintha a nagypapám lenne.

Kiskoromban sokat jártam erre a helyre. Olyan titokzatos volt az egész. Sosem tudhattad, mi lapul a sarokban, a függöny mögött éppen akkor. Mert mindig más volt ott. Egyszer találtam egy kiscicát, de találtam már egy csúnya kígyót is, amitől sírva fakadtam, annyira megijedtem.

-Cami! Aranyom- jött oda hozzám és szorosan megölelt.- És Fina! Ti minden egyes nappal szebbek lesztek- dicsért meg minket, mi pedig boldogan fogadtuk el a bókot.- Miben segíthetek, kedveseim?

-Maszkokat szeretnénk az álarcosbálunkra. 2 fekete kéne nekünk és 300 vörös- mondom, Rubert bácsi pedig már el is indult, hogy megkeresse, amire szükségünk van.

-Nem lesz egy nagy parti, ha csak 300 vörös kell- jegyzi meg a bácsi, miközben visszatér 300 nem teljesen hasonló, de nem is különböző gyönyörű maszkkal.

-Ezek elképesztőek!- sóhajt fel teátrálisan Fina, és felemeli az egyiket, hogy jobban szemügyre vegye.

-Számotokra tettem félre a legkülönlegesebbeket- mosolygott, és előhúzott két hihetetlenül csodálatos csipkemaszkot a pultja alól.

-Rubert bácsi! Te vagy a legjobb!- ugrottam a nyakába, és agyonpuszilgattam, amihez Fina is csatlakozott.

A bácsi megkínált még minket teával, de utána sajnos mennünk kellett. Még hevesen magyaráztam Rubert bácsinak, hogy ha kedve van, ő is jöjjön el a bálra- de sajnos visszautasította, mondván, ő már túl idős az ilyesmihez-, amikor hátulról nekem jött valaki, és pedig leejtettem a csomagjaim, amiből kiborultak a maszkok.

-Segítek!- hallottam meg fölülem az ismerős hangot, amire nem számítottam, ezért meglepetten kaptam fel a fejem.

-Harry?- fintorodtam el.- Egy sima bocs is megtette volna.

-Ő… bocs. Baba- vigyorgott gúnyosan, mire kedvem támadt letörölni róla az arroganciát.

-Jól vagy, kedvesem?- jött oda Rubert bácsi, és már hajolt volna le, hogy felszedje a holmim, de megállítottam.

-Hagyja csak, Rubert bácsi, majd én összeszedem- sóhajtottam, és lehajoltam, hogy összeszedjem a dolgaim.

-Segítek- hajolt le nagy lendülettel az idegesítő híresség, de a nagy lendület miatt összekoccant a fejünk, mire felszisszentem, és mérgemben akkorát sóztam a térdére, hogy hátraesett, én pedig kapkodva összeszedtem mindent, dobtam egy utolsó csókot a bácsinak, és Finát karon ragadva-, aki eddig kuncogva nézte az eseményeket- siettem ki a bazárból, majd belöktem a limuzinba.